Rólam

 

Édesanyám az első olyan nő az életemben, akinek odaadása, támogatása, amivel mindig apukám mellett áll, mintaként belémégett. De az a nő is ő számomra, akinek karizmája, szorgalma, elszánt vágya, hogy szakmai karrierjét korlátokat nem ismerve kibontakoztassa, vezércsillagommá vált.

Vajon hány nő vágyik karrierre, de az otthonról levett figyelem, a hosszantartó egyensúlytalanság vagy váláshoz, vagy olyan párkapcsolati nehézségekhez vezet, ami valamelyik - vagy mindkét - fél számára méltatlan. Vajon hány olyan nő él közöttünk, aki elindult önmaga kiteljesítése útján, de menet közben a szeretett férfi elvesztette a bizonyosságot, hogy szeretve, becsülve van, körbenézve gyorsan megtalálta azt a forrást, ahol újra férfinek érezheti magát, hősnőnk pedig egyedül maradt - a karrierjével. És hány olyan nő él közöttünk, aki megpróbálta, de talán az első lépéseket sem tette meg, úgy adta fel a szakmai életét, beletörődve, hogy egy fenékkel nem lehet két lovat megülni.

A közös talán az ezekben a nőkben, hogy tele vannak aggodalommal. A bizonytalanság, a be nem teljesülő vágyak, az elengedett ambíció, a kiszolgáltatottság előbb-utóbb megtöri az önértékelést és felébreszti a félelmet a nőben. Ugyanilyen mély aggodalmat ébreszt az, vajon a megszülető siker mekkora darabot tör le a szeretett férfi önérzetéből. A kérdések lassan megmérgezik a mindennapokat… mi van, ha a másik nem boldog? Lehet, hogy csak akkor maradunk együtt, ha otthon maradok őrizni az otthon melegét? Elég vajon, amit adni tudok? Vajon meddig marad velem? Szeret még, szereti az új nőt, akivé válok?

25 éve vagyunk házasok a férjemmel, mindketten tesszük saját és közös dolgainkat.

A mi életünkben is szükség van a tudatosságra, a folyamatok megértésre, arra, hogy tudjuk, amire a társunknak szüksége van, elsősorban tőlünk kell, hogy megkapja.

Számos sikersztori bizonyítja, hogy lehetséges önmagunkat el nem veszítve, női értékeinket a legmagasabb minőségben élni.

Nőnek születtünk és ezzel felelősség jár. 

Meg kell, hogy szülessen bennünk az a femina, aki odaadó, aki felvértez, aki tölti, szeretettel öleli körül párját, miközben energiája nem lesz kevesebb.

Egy kapcsolat virágba borítása, a kötődés elmélyítése midig rajtunk, a nőn múlik. Mi tápláljuk a férfi energiáját, a teremtő tüzét. Rajtunk múlik, hogy ki tudja-e bontakoztatni a benne szunnyadó kimagasló férfi minőséget. Rajtunk múlik, ébren marad-e benne a tetterős életöröm egy hosszú életen át. Felvértezzük, szeretettel öleljük-e körül. Elégedetten néz-e a tükörbe, büszke és boldog-e, hogy övé a nő, aki miatt ez a férfi megszületett benne?

Egy ilyen támogató, odaadó női minőség mellett a társ Férfivá lényegül. Ha egészséges fejődési úton ért ide a férfi, nincs féltékenykedés, rivalizálás, sem gyötrő aggodalom.

Egyedi módszertanommal lépésről lépésre bontakozik ki az út, ami a nő - megálmodott világának megteremtése mellett - a férfi számára is támogatást nyújt, hogy ő is kibontakoztathassa valódi teremtő, alkotó, védelmező, magas férfi minőségét.

Ezt a nőt ébresztjük fel és fejlesztjük magunkban.

Óriási szükség van rá. Arra, hogy beleálljunk teljes női valónkba, hogy azt jelentsük, amire születtünk. Hogy párkapcsolatunkat, családunkat, munkahelyünket, minden típusú környezetünket képesek legyünk magasabb minőségbe emelni. Nemcsak saját kapcsolatukban teremtünk boldogságot, életörömöt, de a világ jobbá válik velünk.

Gyakran kérdezik, hogyan váltam a szelíd és tudatos női minőség kutatójává.

Emlékszem, amikor először feltűnt, mennyire gyakori, hogy párok, akik közös életük egy bizonyos pontjáig boldogságban, szerelemben éltek, valami miatt megszűnnek egymás intim közelségét keresni. Az eltávolodás ezer módon történhet, mégis felfedezhetők bizonyos mintázatok. E mintázatok mentén kezdtem kutatni, interjúvolni nőket és férfiakat, majd rendszerbe illesztettem saját, illetve a környezetemben élők tapasztalatait. Jól és kevésbé működő mechanizmusokat vizsgáltam, amelyek mentén felépítettem egyedi módszertanomat.

Szeretettel várlak a hírlevélre feliratkozók között, hogy az elsők között értesülj minden friss hírről, eseményről, ajánlatról.

 

Soha nem küldünk kéretlen üzeneteket. A hírlevélről bármikor le lehet iratkozni.