Házassági évforduló - nekünk mitől működik

Úgy hozta az élet, hogy a Valentin napi készülődés, ráadásul pár éve a felkarolt tematikából adódóan - házasság hete is van - kb. minden csapból a boldog párkapcsolat titkai, örömei folynak. Lépten-nyomon sikersztorik tömege dől minden platformon, van, aki ettől besokall, van, aki egyszerűen ráun, van, akit megerősít. Persze, hiszen a legintimebb ügyünk körül forog a szóbeszéd, nem lehet önvizsgálat, befelé és (ha van) a  mellettünk élő mélyére tekintés nélkül átvészelni ezeket a napokat.

 

Nekünk olyan ez a hét, mintha velünk ünnepelne az egész globalizált világ, tűzijátékkal, szivecskés lufikkal, köszönjük szépen

De tudom, hogy sok útját és párját kereső bombasztikus nő lapozna végre már a naptárban. Tudom, hogy sok sikeres, karrierálmait megvalósító csúcs nő fekszik este a párja mellé úgy, hogy összeszorítja a szívét az aggodalom, vajon meddig fog ez így működni. Tudom, hogy rengeteg nő van úton a végső elfásulás felé, mert "nincs egy épkézláb pasi", akivel össze lehetne rakni egy szép életet. Tudom azt is, hogy rengeteg pasi hangoztatja fennen, hogy nekik nem kell nő - hajam égnek áll, mit nem értenek?

Lehet egy életen át boldogságban, szerelemben élni, ez biztos, épp csak valahogy nem minden pár marad együtt. Sokszor azok sem, akik pedig eredetileg úgy tervezték.

Nem szívesen osztom az észt, amikor megkapom a kérdést, nekünk vajon mitől működik, neked talán közhely, ami nekem vezércsillagom.

 

Vajon ebben, az egyén tehetségére, lehetőségeire, sikereire fókuszáló világban meg tud teremtődi a MI, ami előrébb való, mint az ÉN? Tudunk úgy élni, hogy mindig az legyen az ultimate cél, hogy a másik boldog legyen? Mondat folytatódik, úgy, hogy tudom, neki is ugyanez a legfontosabb, mármint hogy én boldog legyek? Tud ez az egész nem önfeladássá, önfeláldozássá torzulni, hanem úgy működni, mint egy végső hajtóerő, motiváció, minden hétköznapi tettem, minden, amit a munkám, a ház, a család, a hobbim, egyebek körül végzek, végső soron azért van, hogy a MI épüljön-szépüljön?

 

Vajon ki az, akivel meg tud teremtődni a MI? Akivel beleengedem magam a MI-be és a kettőnk ügye mindennél fontosabbá válik. Ebben van a mutatvány. Szerelem, lila köd, kémia, minden velünk van, élvezd, az ösztönöknél szebb iránytű a világon nincs! Fontos, hogy tiszta ösztönről beszélek, nem félelemmel, megfontoltsággal megmérgezett okoskodásról.

 

Persze, nekem szerencsém van - mindenféle tudatos élettervezés nélkül belenyúltam a tutiba - de ma már tudom, végig velem volt az ösztönös belső hangom, ami mindennél hangosabban mondta, milyen jó ez így.

 

Ma már - retrospektíve - tudatosan látom, mik azok a tényezők, amik elárulták, jó lesz-e hosszútávon MI-vé válni. Annak idején, az egyetemen semmi másunk nem volt, csak a bizonyosság, hogy ez így nagyon jó lesz.

 

Nők százainak útját figyelem 25 éve és a mintázatok nem csalnak. Az ösztönös ösztönösség mellett kell az ösztönös tudatosság is, a figyelem, ami ott van bennünk, nőkben, csak engedni kell, hogy mutassa az utat. A legmegbízhatóbb iránytűnk itt van velünk, biztos te is szoktad hallani a hangját. És a legfontosabb: a figyelem kétirányú - magamat és őt.

 

Érdemes az önismeret útjára lépni és képben lenni, hol tartok, mi az utam. Ezzel örök dolgom van, de érdekes módon a párkapcsolatunk szempontjából nekem azzal is dolgom van, hogy Vele mi van. A Férfivá válás rögös útján vajon hol tart? Milyen úton ért oda, milyen hatások formálták? És merre tart - ha egyáltalán - és a legfőbb, akarok-e, és tudok-e társa lenni ezen az úton? Én az a Nő vagyok-e?

 

Nagy élmény ezeken a kérdéseken dolgozni - vedd komolyan, de azért ne olyan nagyon - ahogy egy nagyon jó barátomtól tanultam.